horadi, avagy örökbefogadás a 21. században

Ez most azért jutott eszembe, mert délelőtt moziban voltunk a lányokkal.

Ne tudjátok meg, mennyire körülményes 2 kislánnyal idegen helyen wc-re menni!

Valahogy bepréselem hármunkat a szűk klotyóba, utána megfordulok, vigyázva, hogy a hátizsákkal egyik csajt se fejeljem le, majd elkezdem letépkedni és a deszkára rakni a wc papirt. Ráültetem az egyik csajt, végez, adom neki a wc papirt, hogy törölje meg magát, utána óvatos helycsere, már intézem a másik csajnak a deszkára papirt, miközben trenírozom az 1. lánykát, hogy ugyan húzza már fel a bugyit és a nadrágot. Persze mindeközben az 1. csaj öltözés közben orrbaveri a 2. számút, az pedig hirtelen belelöki az addigra már szépen elrendezett klotyópapírt a deszkáról a wc-be, úgyhogy kezdhetem előről megint kirakni. Mikor végre a 2. csaj is végez, jövök én, óvatos helyváltoztatás, lefejelés, orrbavágás, papir a deszkára és mire kijutunk a kb. 1 nm-es helyről már egy levél nyugtatóra van szükségem, a lányoknak meg egy másik anyára...

(a kezdetekről szóló sztorizást majd később folytatom!)

Hol is kezdjem...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú és egy lány.

Találkoztak, és innentől semmi sem úgy történt, ahogy a mesében. Nem voltak sárkányok vagy gonosz ellenfelek, csak hétköznapi akadályok, a szokásos, ami mindenkivel (vagy majdnem mindenkivel) megesik.

Éppen befejeztem a középiskola 2. osztályát, mikor meguntam a barátnőim unszolását és igaz, ami igaz, már anyu is pedzegette, hogy talán 16 évesen már eljárhatnék szórakozni, így aztán fejet hajtottam a többség akarata előtt, nem sejtve, hogy ezzel örökre megváltozik az életem.

A férjem sem. Lehet, hogy akkor inkább menekült volna onnan? :D

Szóval egyszercsak egymás mellé kerültünk egy szórakozóhelyen és elkezdtünk beszélgetni. Ez lassan 17 éve történt, együttjárás, eljegyzés, esküvő, de közben már elkezdődött a sokéves kálváriánk.

Egy napon azzal az érzéssel keltem fel, hogy gyereket szeretnék. Ez számomra is furcsa volt, hiszen addig egyenesen a hideg rázott ki a gondolatra, nem éreztem még, hogy itt lenne az ideje. Megbeszéltük, és eldöntöttük, hogy elsütjük a startpisztolyt, hogy stílusos legyek. ;)

Ezután következett a pokoljárás. Az első időkben még a föld felett járva tervezgettem, mint egy agyament, egyfolytában csak mosolyogtam. Kb. fél év után kezdtem először érezni a később már ismerőssé váló szúrást a szívem tájékán, de igazából 1 év után ültem fel a hullámvasútra. Valahogy csak nem akart soha megjelenni a 2 csík a teszten.

Még soha nem írtam blogot, hagyományos naplót is csak régen, gyerekkoromban, úgyhogy nem tudom, menni fog-e.

Talán menni fog. Más is sikerült már. Majd leírom. :)